Életem első novellája: Út a hegyre

     

     Világéletében ateista volt, mint a szülei, és mint azok szülei, de azok szülei már nem lehettek hisz akkor még kötelező volt a kereszténység, de már ők sem hittek igazán benne. Így tehát ő sem hitt istenben.

Amikor a munka ideje lejárt fel ált a székből majd elindult kifelé a bankból. Életunt képet vágott pedig nem lett volna oka panaszra: jó állás, szép ház, nagy autó, feleség, gyerekek. Mégis rosszkedvű volt. Ezzel a búval ment végig a bank fehér köves padlóján a hideg diorit falak közt. Kilépett a bankból melynek tetején az éjszakába vakon világító felirat díszelgett: OTP. Búsan odaballagott a sötétben kék Fordjához, kinyitotta az ajtaját és beszállt. A kocsiban furcsa csönd uralkodott. Nem olyasféle csönd, mint a moziba a film előtt nem olyan, mint egy beszélgetés során kialakuló kínos csend nem ez olyan kellemetlen, nyomasztó, félelmetes, mint mint egy halálsoron vagy kínzókamrában egyszóval nem túl kellemes. Elindult a Sötét úton melyre az utcai lámpák adtak némi narancs sárga fényt. Hosszúnak tűnt az út pedig alig pár percig tartott az üres utcákon. Mikor hazaért megált a tölgyfaajtó elöt és vett egy mély lélegzett, mint aki egy repülőből készülne kiugrani. Benyitott. A konyhában a felesége ált és vacsorát készítette. Odament a szekrényhez és megterített. Vacsora után lefektette aludni a gyerekeket és befészkelődött a tévé elé a feleségével. Sokáig kapcsolgattak mire megakadtak egy műsoron. Azt azért tudni kell, hogy bár ő ateista volt a felesége keresztén és erőteljesen hitt istenben. A műsor, amin megakadtak pedig a „purgatórium” volt. Ennek az ismeretterjesztő filmnek egy igen rosszul öltözött műsorvezetője volt, aki inkább a 80-hoz volt közelebb, mint a 70-hez. Üveges bamba szemekkel bámulta a tv-t és csak mondatok, szavak ragadtak meg a fejében: tisztítótűz, A purgatórium egy megtisztítási folyamat, ami fájdalmas büntetést is magában foglal,  fájdalmasabb mint bármi ebben az életben,  ha az ember nem annyira bűnös, hogy a pokolba jusson,   nem léphet be egyből a mennybe, Elnyerjék azt a szentséget, katolikus egyház, a bűn két fajtája között, bocsánatos bűn, tűz általi büntetés keményebb, mint ami az embert ebben az életben érheti. Mikor a műsor véget ért elment fürdeni, hogy lefeküdhessen. Tudod, van az, amikor valami furcsát lát az ember és most nem arra a sok száz őrölt Gimis rekordra gondolok, hanem arra a furcsa dologra, amit az ember csak a szeme sarkából lát és nem hiszi el, hogy az tényleg ott volt. Pedig mindenkinek van ilyen története mindenkivel történt már ilyesmi. Mégsem hiszünk annak, aki hisz magának és magunknak sem hiszünk. Mert nem tudjuk mi az? Mert félünk attól? Mert félünk magunktól! Pedig azok ott vannak a szemünk sarában. Ott bizony. Nem mindig vesszük észre őket, mert nem is akarjuk, de attól még ott vannak a szemünk sarkában. Ott voltak az ő szeme sarkában is ott voltak mikor született. Ott voltak a bankban. Ott voltak az autóban és most ott vannak, a szeme sarkában mikor fürdik és meglátta. Csak egy pillanatra, de meglátta. Nem is igazán látta milyen, de ha az ember meglát egy ilyesmit, akkor tudja, hogy az az. Mint a pokol, de ő nem hisz abban úgy sem. A rémülettől elesett. Becsapódott a fehér kád aljába a rémülettől. A puffanásra a felesége is bejött:

    -         Mi történt szívem?

    -         Á. semmi csak elcsúsztam.

-

     Letagadja pedig látta. Ott volt az a valami és még most is ott van, bár már nem látatja, ott van. Lefeküdtek aludni. Reggel indult munkába. Beszállt a jól ismert Fordjába és elindult. Most nem honolt akkora csönd az autóban, mint tegnap este, de ő ugyanolyan életunt volt, mint tegnap. Beért. Kiszállt az autójából és átsétált az OTP felirat alatt. A hideg Falak közt sétálva valami kirázta: eszébe jutott a tegnap este látott árny. Elbambult, csak rutinból ment végig a folyosókon majd bement az irodájába. Leült az asztalához várta az ügyfeleket. Tíz perce nem ülhetett az asztalnál, amikor valami éles sivító hangvillámként csapott a fülébe. VÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ! A tűzjelző volt az. Azonnal rohanni kezdett az ajtóhoz és feltépte azt. Sűrű füst ömlött be rajta. Földre zuhant Pár pillanat múlva az egész szobát betelítette a füst és ő csak fuldokolt benne. Megpróbált az ajtó felé mászni ahonnan halvány fény szűrődött. Hirtelen egy ember jelent meg az ajtóban csak sejtette, hogy egy tűzoltó, mert a füsttől nem látott semmit. Mikor kiértek az épületből akkor látta, hogy aki kimentette nem egy tűzoltó. Ismerte a megmentőt bár csak látásból. A bank körül már jó pár mentőautó ált odamentek az egyikhez az orvosok rögöt megvizsgálták. Pár perc múlva már el is engedték ő megköszönte a kollégájának, hogy megmentette odasétált az autójához és beszállt. Elindult. Útközben eltűnődött vajon a felesége mit szól majd ehhez. Felhívta volna ő most is, de a telefonját odahagyta a bankban. Megint hátranézett a szeme sarkában ott volt megint az a valami. Félrerántotta a kormányt és a szembejövő autóba csapódott. Hangos fékcsikorgások dudálások hallatszottak, de hiába ő már ezt nem hallotta. Hirtelen ott volt valahol olyan volt, mint a bank a Harry Potterben sorok álltak minden pult előtt. Be ált az egyik sorba és vár. Várt. Várt. Várt. Mikor odajutott a pulthoz egy arany ruhás glóriás nő nézette vele szembe.

     -         Purgatórium – szólalt meg a nő pár másodpercen belül.

     Szétnyílt a lába alatt a föld és lezuhant egy vöröses fekete alagútba. Mikor leérkezett egy hatalmas kő hegy lábai előtt találta magát. A hegy előtti mezőn feküdt egy vörös fűvel borított mezőn. Felállt körbenézett a hegy véres volt a mezőt egy óceán vette körbe kékes vizébe gyakran belerondított a véres holttestek látványa. A hegylábnál egy kőpult volt mögötte egy ember ált. Odament emberünk a pulthoz és szóra nyitotta volna a száját, de a pult mögött álló ember előbb szólalt meg.

     -         Üdvözöllek a purgatóriumban azért kerültél ide, mert emberi életedben vétkeztél. Csak akkor léphetsz be a mennyországba, ha feljutsz hegy tetejére és megtisztulsz. 

     Hideg rezzenéstelen arccal mondta az egész dialógust. Az emberünk elindult a hegy aljánál lévő hatalmas kapuhoz. Mikkor belépett az ajtón rögtön ketten várták. Nem emberek voltak inkább valami torzszülöttek elkapták a kezét és a kisujjának egy darabját levágták. Ordított egyet az ember, de mikor visszanézett a kezére a kisujja visszanőtt. Leeset a tantusz: itt nem halhat, meg csak szenvedhet. Tovább indult az úton. Belépett az első terembe Hullák voltak a földön és lyukak a földben. Elindult, de amikor az egyik lyuk fölé ért egy hatalmas szurony csapódott föl belőle. Átszúrta a testét összest és iszonyatos fájdalmat érzett. Össze nőtt a sérülés. Fellát, és körbenézett hol tudna anélkül átjutni, hogy felnyársalnák. Lehetetlen volt 20 centinként volt egy lyuk a földben. Megpróbált egy nagyot ugrani, hogy mininél több szuronyon jusson át egyszerre. Rossz ötlet volt. Hiába ugrott a szuronyok, mint villám csaptak a testébe és gond nélkül szakították át a húsát. Mikor visszahúzódtak elengedték a testét és világossá vált számára, hogy ez egy hosszú és fájdalmas út lesz. Hosszú és fájdalmas órákba került, hogy átjusson a túloldalra. Mikor átért egy kőfolyosón találta magát. A falak hideg sziklákból álltak és hideg vörös festék borította őket. Az út keskenyen kanyargott felfelé a hegy oldalán. Bűz. Mindent elnyomó bűz uralkodott, amely hideg testrészekből áradt. Mikor a következő szintre ért egy a lentihez hasonlító kő pult mögött egy lentihez hasonlító emberszerű ült.

     -         Mivel a következő 2 szinten nem bűnhődtél továbbléphetsz.

     Ezzel felemelte a kezét és emberünk máris átszáguldott a hegy következő szintjére. Egy kőtáblát pillantott meg a terem ajtaja előtt: Fösvénység. Belépett az üres terembe. Egyszerre elmúlt a bűz és elgondolkozott vajon ő egyedül van-e az egész purgatóriumban? Míg e gondolkozott hirtelen bezáródott mögötte az ajtó. A falból két kőmaszlag mászott ki úgy néztek ki, mint a hegy gyerekei. Az egyik megragadta a kezét miközben a másik egy hatalmas kést vett elő isten tudja honnan. Hideg rémület ült ki az arcára nem tudott mozdulni a kés a keze felé tették egy pár milliméterre majd meglendítették a keze az egyik szikla gnóm kezében maradt. Összeesett a fajdalomtól kábán várta, hogy újra kinőjön a keze, de nem nőt. A heverő testétől pár méterre tűz tört ki a földből. Az a gnóm, amelyiknél a keze volt bedobta azt a tűzbe. Pár perc elteltével kivették kezét a tűzből felültették és az arcába nyomták égett kezét: 

     -         Egyél!

     Még szép hogy nem akart enni a saját sült húsából így hát a fejét elfordítva jelezte köszöni, nem kér a lakomából. De a szikla szörnyek nem engedték meg ezt:

    -         Egyél! Egyél! EGYÉL! EGYÉL!!! 

     Rá kényszerítették. Megette a saját kezét. Meg bizony még a csontról is le kellet szopogatnia a húst. Mikor végzett a szörnyek élettelen kövekre bomlottak és szürkén a földre hullottak. A keze ismét vissza nőtt. A terem kő ajtaja recsegve, ropogva ki nyílt. Elindult a kijárat felé az ajtónál megált és az ajtófélfára ásított egy színeset. Megint az előzőhöz hasonló kőlépcső fogadta. Elindult rajta felfelé. A bűz visszatért és ő ismét elgondolkodott vajon tényleg egyedül van-e az egész rohadt purgatóriumban. Míg ezen gondolkodott többször is kimondta hangosan. Hosszú volt az út a következő szintre ahol ismét egy kőpult mögött álló „ember” fogadta.

    -         Üdvözöllek! A következő 2 szintet ismét átugorhatod. Tehát már csak egy szintet kell teljesítened, hogy a hegy tetejére, érj onnan pedig a mennyországba.

     A gnóm intésére szétnyit a plafon. Őt meg beszippantotta a lyuk. Jó pár szintet repítette majd letette őt egy hatalmas ajtó elöt. Melyre egy tábla volt aggatva és vérrel ráírva hogy: Bujaság. Nem habozott sokat belépett a kapun hirtelen minden megváltozott egy labirintus bejáratánál találta magát. Rengeteg ember volt mindenütt. Valójában nem is egy bejárata volt a labirintusnak, hanem 3. A hozzá legközelebb lévőn bement és mivel tudta, hogy ha mindig jobb kéz felé fordul, előbb utóbb kijut a labirintusból ezért így is tett. Pár óra menetelés múlva megpillantott egy embert maga előtt, aki céltalanul sétálgat a labirintusban. Odasietett hozzá, de amikor megszólította az elrohant. Lassan beleőrült a hideg kőfalak értelmetlennek tűnő követésébe mikor megpillantott egy nagy kaput. Rohant. Mikor odaért a kapuhoz áttépett rajta és egy gyönyörű mező fogadta őt. A vér és a bűz helyett virágtenger és tulipánilla. Térdre rogyott el sem hitte, amit lát. Meglátott egy pultot, ami fehér kőből készült és arannyal díszített élein gyémánt berakások voltak. A pult mögött pedig nem egy véres fél hulla ált hanem egy szakálas fehér köpenyes ember. Odament a pulthoz és az öregember megszólította őt:

    -         Üdvözöllek a purgatórium csúcsán mivel megtisztultál alkalmas vagy a mennyországba lépni. Készen állsz? 

   -         Igen természetesen. – felelte habozás nélkül emberünk – vigyél a menybe!

     Ebben a pillanatban az öreg megemelte a kezét és a feje fölött egy hatalmas fehér lyuk keletkezett. Emberünk boldogan szállt fel a Lyukba behunyta a szemét és immár hívőként kíváncsian gondolt a menyek országára. Mikor kinyitotta a szemét még mindig az alagútban volt, de az már korom fekete volt. Hirtelen megált egy üres fekete semmiben találta magát csak nagyon kevés helye volt. Bár falak nem voltak nem tudott áthatolni a sötétségen. Megpillantott valamit valami átlátszó nyálkaszerűséget. Átnézett rajta. A földi világot látta, egy ember szemén keresztül, aki nem ő volt nem tudta irányítani azt a valakit csak ott volt a sötétségben véresen bezárva: Ott volt valakinek a szeme sarkában.