Pokol


Pokol

A mi poklunk keletkezése, központi irányelve

     Fontos már itt az elején leszögezni hogy ennek a pokolnak a képe nem eredeti ötlet. Az alvilág szerkezete és bejáratára kiszegezett mondata("Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel"), is Dante poklának mása. A tervezéskor átemeltül Dánétól a körök gyűrűk és bugyrok elképzelését, de a bűnöket és az ezekért járó büntetéseket átgondoltuk. Elképzelésünk viszonylag egyszerű volt: mindenki olyan mértékű és minőségű büntetésben részesüljön amelyet elkövetett. Például a tudatmódosító szerektől függőket saját függőségükkel büntetnénk meg, íjmódon aki alkoholistaként halt meg azt szeszbe fojtanák. Ehhez próbáltuk maguhunkat tartani és ennek mentét szabtuk ki a büntetéseket. Személyes kedvencem a harmadik körre kerülő lopás és rablás bűne, ezt a tolvajvárosba kerüléssel büntetnénk, ami az egész pokolban talán a legeredetibb ötlet.

A tolvajváros   

     Erre a helyre mint már az kitalálható volt a tolvajok és a rablók kerülnek. Büntetésük a pokol többi körével ellentétben, sokkal inkább mentális mint sem testi fájdalom. Általános ugyanis, hogy a mi alvilágunk sokkal inkább a test kínzására szakosodott, mintsem a lélek meggyötrésére. Ez látható például az ötödik körben: a nemi erőszaknál, amit a nemi szerv megcsonkításával büntetünk, de jó példa erre akár az egész hetedik kör ahol a legváltozatosabb módon kínozzák a testet.
Itt viszont más a helyzet. A tolvajvárosba került szerencsétlenekre ugyanis az a sors vár, hogy egy állandó lopási kényszert éreznek, de a város irdatlan szegénységben szenved, és csak is tolvajok lakják. Így tehát az a kevés dolog ami van, azt is folyamatosan ellopják egymástól. Ez folyamatos lelki terror: ha épp nincs semmid lopni kell, ha épp van valamid rettegni, hisz minden utcasarkon kiéhezett tolvajok.

 Na de vissza a szerkezetre...

     A pokluk szerkezetét olykor viszont nagyon nehéz, máskor meg egyenesen lehetetlen volt tartani. Egy ilyen helyzettel szembesültünk a hetedik kör első gyűrűjénél is. Ide a gyilkosokat helyeztük, akiknek, ha az addigi szerkezethez akartuk volna tartani magunkat, büntetésük halál lett volna. Ezt azonban nagyon kegyes büntetésnek találtuk, főleg ahhoz viszonyítva hogy az alvilágban elméletünk szerint: ha valaki meghal büntetése közben, az teljesen egészséges testben újjáéledve fojtatja a büntetést. Így tehát az egyszerű halál a gyilkosok számára nem lenne elegendő büntetés. Megoldásnak a "lávatengerbe fuldokolnak végtagok nélkül"-t találtuk, ugyanis mindenképpen valami olyat akartuk ami egy hosszas haláltusát eredményez. A hetedik kör további gyűrűinek megalkotása véleményem szerint, ennél jobban nehezen sikerülhetett volna. Az árulóknak a szívét szemük előtt égetik el, azt a szívet amely megannyi más szívet keserített meg. Kik pedig embertársukat kínozták meg, azokon a történelem talán legkegyetlenebb szovjetek által kidolgozott kínzást hajtunk végre: húgycsövébe üveg pipettát törünk majd árammal megkínozzuk. 
Bár ahhoz hogy ez utóbbi kettő, büntetésben felfedezzük a pokol rendszerét lehet egy kis magyarázat kellet, de rengeteg minden magától értetődő. Ilyen például a nyolcadik körre kerülő kannibálok sorsa, őket ugyanis saját bűnükhöz hasonlóan: elfogyasztják. 

További poklok

     Mivel ezek az alvilágképek csoportmunka keretén belül készültek kíváncsiak voltunk hogy más csoportok is döntenek-e a: mindenki olyan mértékű és minőségű büntetésben részesüljön amelyet elkövetett,-elmélet mellet. Csupán egy csapat által gyártott pokolban fedeztem föl vizatérően ezt a büntetésválasztási módot. Ez a csapat a Rebeka-Klaudia-Eszter féle csoport volt. Az ő alviláguk a képen látható módon épült fel. Itt több helyen is, például a második körben (Hazugok büntetés soha többet nem beszélhetnek) fedeztem fel bűnre szabott büntetéseket. Ez a hazugok példáján teljesen egyértelmű: aki hazudik ezt beszédben teszi tehát inkább ne beszéljen. De a negyedik körben is ilyen büntetést kapnak a függők, kik soha többé nem élvezhetnek semmit. Persze a kilencedik kör ötödik gyűrűjén helyet kapó gyermek gyilkosok is bűnükhöz megfelelően, örökös gyermeksikolyokat hallanak.
     Ebből a pár példából és ha végignézzük a pokol egészét, akkor is jól látható hogy itt a büntetések inkább mentális terhek mintsem tényleges testi fájdalom. Ha visszagondolunk az általam gyártott pokolra ott ennek pont az ellentéte volt felfedezhető egy kivétellel. Kivétel persze itt a második rendszerben is volt, a hetedik körön szenvedő erőszaktevők például folytonos verésben részesülnek. Esetleg kivételnek lehetne venni a külső nemi szerv elvesztését is. De attól függetlenül hogy ez egy testi korlátozás, ami nem kizárt hogy fájdalommal jár, én mégis csak mentális és lelki sérülésnek sorolnám, hiszen itt véleményem szerint az örökös megalázás és annak a látható jele a büntetés.

Összefoglalva:

     A mi és az Eszterék alvilág képe között különbségek és hasonlóságok had van. De egy mindkettőben közös az pedig az hogy ugyanarra a több száz éves keresztény, értékrendre épülnek.   

         

                   

  

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések